Van, amit előbb leírni tudunk, mint kimondani

Hosszú évekig a naplóm volt a legjobb barátom, főleg, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Biztosan Te is tapasztaltad már, hogy van valami felszabadító érzés abban, amikor a golyóstoll elkezd sercegetni a papíron. Olyan érzések öltenek formát, amiket talán még magunknak sem merünk bevallani. Ezzel én is így voltam, amikor a legnehezebb és legmagányosabb pillanataimban elővettem a naplómat, amibe nem győztem körmölni. Ez volt az egyetlen eszközöm akkoriban, ami segített kimondani a kimondhatatlant.

Hiszek abban, hogy az írás nem csupán egy önkifejezési eszköz, amelyet ma is előveszek, ha szükségét érzem – hanem számomra egy öngyógyító terápiás belső út is. A papír vagy a monitor előtt nem kell szerepeket játszanunk. Amikor leírunk valamit, a gondolataink elkezdenek rendeződni, és helyére kerülnek az érzéseink. Sokszor azt éreztem, mintha egy őszinte beszélgetést folytatnék valakivel, aki ítélkezés nélkül figyel rám. A gyógyulásomban nagy szerepet játszott az írás, mert ebben a folyamatban találtam meg azokat a válaszokat a kérdéseimre, amelyeket korábban hiába kerestem. Számomra egy könyv is ilyen: egy jó beszélgetőtárs, aki tükröt tart nekem.

Heni, mostantól író vagy?

Nem író vagyok, aki terápiát is tart, hanem tanácsadó, aki könyvet írt. A „Lélekből Írtam – Hogyan válhat a múlt erőforrássá?” számomra nem egy új szerep, hanem a szakmai hitelességem lenyomata. Ez a könyv egy őszinte vallomás, amely segít megtalálni a reményhez és a szabadsághoz felé vezető utat. Azért írtam meg ezt a történetet, mert hiszem, hogy egy őszinte vallomás néha erősebb eszköz a változáshoz, mint bármilyen elméleti fejtegetés.

A munkám során és a könyvemen keresztül is azt képviselem, hogy a múlt feldolgozása nem a szüleink hibáztatásáról szól. Hanem arról az útról, hogy a múltat összekapcsoljuk a jelen történéseivel. Megértsük, hogy mindaz, ami történt velünk, hogyan hat a mai életünkre. Azért ásunk le a mélybe egy-egy terápiás folyamatban is, hogy elkezdjünk felelősséget vállalni az életünkért és önmagunkért.

Hiszen hogyan is tudnánk továbblépni, ha nem ismerjük fel, hol akadályoznak minket a hozott mintáink?

„Vajon lehetséges-e új életet kezdeni, ha a múlt nem hagy nyugodni?” – A borító fülszövege nem véletlenül kapta ezt a felütést. Pontosan tudom, milyen kétségek és kilátástalanság között élni, amikor már nem hiszed el, hogy lehetsz boldog anélkül, hogy a szeretetet vásárolnod kellene, vagy hogy méltó vagy egy kapcsolatban és szerethető úgy, ahogy vagy. Rögös út vezetett idáig, ahol most tartok, de a válaszom határozottan: Igen. Lehet teljes értékű életet élni, azonban ez valódi átalakulást követel meg. Ahogy a terapeutám is mondta nekem az egyik meghatározó ülésen, amelyről a könyvemben is írok:

„Eddig általános iskolában volt, az alapokat leraktuk. Most dönthet, hogy megy egyetemre, vagy nem.” 

Nemcsak a cél a fontos

A könyv megszületése egy fontos mérföldkő az életemben, amely nem egy öncélú vallomás. Én abban hiszek, hogy a valódi munka partnerségben történik. Legyen szó a könyvem olvasásáról vagy a közös terápiás és tanácsadási folyamatról, a célom ugyanaz: bátorítani téged, hogy merj szembenézni a múltaddal, mert így élhetsz teljes értékű és boldog életet.

„Mert nemcsak a cél a fontos, hanem maga az út, amelyen együtt járunk.” — idézet a Lélekből Írtam című könyvemből.

Ha szeretnél elindulni ezen az úton és felfedezni, hogyan válhat a Te múltad is erőforrássá, keress bizalommal. A könyvemet megvásárolhatod a weboldalamon, ahol a tanácsadási és terápiás lehetőségekről is minden információt megtalálsz.

Szeretettel: Heni