Miért tart napokig, mire valóban kikapcsolunk?

A nyár sokak számára egyet jelent a szabadsággal, a pihenéssel és a feltöltődéssel. Egész évben arra várunk, hogy végre ne csörögjön az ébresztő, ne sürgessenek a határidők, és ne kelljen megfelelni a mindennapok elvárásainak.

Mégis újra és újra ugyanazt hallom:

“Mire igazán kikapcsolódtam volna, már vége is lett a nyaralásnak.”

Valószínűleg te is átélted már ezt.

Megérkezel a szállásra. Végre ott vagy a tengerparton, egy hegyi faház teraszán vagy egy csendes vidéki kertben. Elvileg minden adott ahhoz, hogy pihenj. Mégis eszedbe jut egy e-mail, egy félbehagyott feladat, vagy automatikusan a telefonod után nyúlsz, pedig valójában nincs is rá szükséged.

Sokan ilyenkor azt gondolják, hogy egyszerűen nem tudnak kikapcsolni.

Pedig ennek sokkal inkább az az oka, hogy a lelassulás nem egyik pillanatról a másikra történik.

Amikor csak a környezet változik

A szabadság első napján általában csak a helyszín változik meg.

Mi magunk még nem.

A pszichológiában jól ismert jelenség, hogy tartós stressz hatására az idegrendszer fokozott éberségi állapotban működik. Ez a működés segít helytállni a mindennapokban, de nem kapcsol ki attól a pillanattól kezdve, hogy szabadságra megyünk.

Éppen ezért nem várhatjuk el magunktól, hogy egyik napról a másikra teljesen ellazuljunk.

A lelassulásnak is van egy átmeneti ideje.

Gondolj egy autóra, amely 130 km/órás sebességgel halad az autópályán.

Hiába nyomod meg a féket, nem áll meg egyetlen méter alatt. Szüksége van fékútra.

Amikor hónapokon keresztül magas fordulatszámon pörgünk, nem tudunk azonnal átállni egy teljesen más ritmusra.

Kell egy átmenet.

Egy időszak, amikor a szervezetünk lassan felismeri, hogy most már nincs veszély, nincs teljesítménykényszer, és nincs állandó készenlét sem.

Talán ezért történik meg olyan gyakran, hogy mire valóban kikapcsolunk a nyaraláson, addigra már közeledik a hazautazás napja.

Nem azért, mert rosszul pihenünk. Hanem mert a pihenésnek is megvan a maga természetes ritmusa.

Mindenki másképp pihen

Van, aki egy könyvvel a kezében érzi magát igazán feltöltődve.

Más hosszú séták során kapcsolódik ki.

Van, aki a tengerparton szeret órákig csücsülni és csak nézni a hullámokat, míg másnak egy aktív kirándulás vagy egy új város felfedezése jelenti a feltöltődést.

Nem hiszem, hogy létezik jó vagy rossz módja a pihenésnek.

Sokkal inkább azt gondolom, hogy mindannyiunknak meg kell találnunk azt a ritmust, amelyben valóban meg tudunk érkezni önmagunkhoz.

És ehhez időre van szükség.

Van, akinek egy nap.
Van, akinek három.
Van, akinek még több.

És ez teljesen rendben van.

A pihenés egy újabb feladat?

Érdekes módon sokszor a pihenésből is feladatot csinálunk.

Most végre ki kell kapcsolnom.
Most végre fel kell töltődnöm.
Most végre jól kell éreznem magam.

Mintha a szabadság is egy újabb teljesítendő feladat lenne.

Pedig a valódi pihenés egészen másról szól.

A testünknek és az idegrendszerünknek időre van szüksége ahhoz, hogy elengedje azt a feszültséget, amiben hosszú ideig volt.

Ilyenkor érdemes egy kicsit türelmesebbnek lennünk magunkkal.

Nem baj, ha az első nap még nem tudunk teljesen jelen lenni, és ha még vissza-visszatérnek a munkával kapcsolatos gondolatok.

A szabadság akkor kezdődik, amikor:

• Egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem a telefonunk után nyúlunk automatikusan. 
• Egy beszélgetésben valóban jelen tudunk lenni.
• Egy könyv olvasása közben már nem a teendőinken járnak a gondolataink.
• Egy séta közben nem a következő feladatot tervezzük fejben.

A lelassulásnak is van egy átmeneti ideje. És ez természetes.