Ki vagyok én, ha nem a tanácsadói szerepben vagyok?

A mélyben ott lapulnak a saját érzéseim, talán elnyomva, talán meg nem értve.

Ki vagyok én valójában, amikor lecsupaszítom magam minden szereptől, címkétől és elvárástól? Hogyan tudok kapcsolódni önmagamhoz, amikor a fájdalom és a sebezhetőség is része a létezésemnek?

Ez a kérdés folyamatosan foglalkoztat, és a válaszok keresése egy utazás számomra. Az érzéseimhez való kapcsolódás nem mindig könnyű, de a mélyebb önismeret és az elfogadás kulcsfontosságú ebben a folyamatban. Ahogy felfedezem az erőtlenségem és a félelmeimet, úgy válik egyre világosabbá, hogy ezek az emberi létezés részei.

Az érzéseim gazdag szövetet alkotnak, tele örömmel, szomorúsággal, félelemmel és bátorsággal. Néha elborítanak, mint egy hatalmas tenger, máskor viszont olyanok, mint a halkan csobogó patak, amely megnyugtatja a lelkemet. A boldogság pillanatai, amikor a nevetés és a könnyek egyaránt felszínre törnek, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy teljesebbé váljak.

Az utam során rájöttem, hogy a sebezhetőség nem a gyengeség jele, hanem az erő egyik formája. Ahogy megnyitottam a szívem, elkezdtem kapcsolódni a női részemhez is, ami nem volt zökkenőmentes, inkább egy göröngyös út, tele kihívásokkal és felfedezésekkel. A kezdetekkor sokáig úgy éreztem, hogy elnyomom a nőiességem, mintha egy álarc mögé bújtam volna. A társadalmi elvárások, a belső kritikám és a félelmeim mind azt súgták, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megmutassam a valódi énemet. Az önbizalom hiánya megnehezítette, hogy megnyissam a szívem, és belemerüljek az érzelmeim tengerébe.

Ahogy azonban elkezdtem felfedezni önmagamat, rájöttem, hogy a nővé válás folyamata tele van tanulságokkal. Minden egyes lépés, minden egyes nehézség egy újabb lehetőséget kínált arra, hogy jobban megismerjem magam. Az érzéseim megélése, a fájdalom és a szorongás átélése, mind hozzájárultak ahhoz, hogy egyre inkább önmagamra találjak.

A mélypontok, amikor úgy éreztem, hogy elbukom, és a küzdelmek, amikor a sebezhetőségemet próbáltam elrejteni, mind-mind segítettek abban, hogy erősebbé váljak. A női énemhez való kapcsolódás nem csupán a külső megjelenésről szólt, hanem a belső erőm, a szeretetem és az empátiám felfedezéséről is. Minden egyes nehézség után egy újabb réteg került le rólam, és ezzel együtt egyre közelebb jutottam valódi énemhez.

Az önmagammal való kapcsolódás során felfedeztem, hogy az érzéseim nem csupán reakciók. Megtanítanak arra, hogy mi az, ami igazán fontos számomra, és hogy miként tudom kifejezni a szeretetemet mások felé. Az elfogadás, a türelem és a megértés mind részei ennek az utazásnak.

Mert ki vagyok én?

Egy nő, akinek vannak érzései, gondolatai és vágyai.

Az érzéseim megélése és a mélyebb kapcsolódás önvalómmal mind hozzájárul ahhoz, hogy teljesebbé váljak. Ez a felfedezés, ez az út, ami igazán számít. Megnyíltam önmagam és az élet előtt – a szeretet, a sebezhetőség és az önelfogadás világában.

A göröngyös út, amit bejártam, végül a legszebb ajándék lett számomra, hiszen minden egyes lépés közelebb vitt ahhoz, hogy önmagam legjobb verziójává váljak.

Az utazásnak még nincs vége.

Szeretettel: Heni